A költő meg a császár

 

Nomen est omen, azaz a név végzet, vagy intő jel - tartja a latin szállóige.

Hogy ez így van-e? Székelyudvarhelyi embereket kérdeztünk, akik ismert személyiségek nevét viselik.A kérdésre nincs egyértelmű válasz, annyi azonban kiderült, ha valaki történelmi múltunkból, vagy az élet más területéről ismert személyiség nevét kapja, akkor sokszor kerülhet vicces helyzetbe.

Egy reggeli csésze kávé Kosztolányi Dezsőéknél, némi csevegéssel, no meg lírával édesítve. Van ennek egy különös hangulata, még akkor is, ha mindez nem egy  időutazás része. Kosztolányi Úr vérrokonság nélkül is érzi, hogy nevének mily nagy súlya van.

- Sokszor szégyelltem bemutatkozni, amikor olyan társaságba kerültünk. Hogy Kosztolányi Dezső...Én mellette csak egy lakatos lettem – mondta Kosztolányi Dezső.

Lakatosság ide, vagy oda, Dezső neve miatt nem egyszer került már megmosolyogtató helyzetbe. Egyszer egy határellenőrzés során kérdezte meg tőle a papírját ellenőrző határőr: Uram, maga még él?

A közjegyzői irodában maga a „császár” a közjegyző.

- Egyszer megjelenik egy úr, és bemutatkozik, hogy Radetzky, és nyújtja a kezét. Én hátra tettem a kezem, s mondam: tábornok úr, sajnos nem tudom, fogjak-e kezet, vagy ne. Miért? – kérdezte. Azért, mert én Ferencz József vagyok. Meglepődött, nem hitte el, kiment megnézni a cégtáblát. Majd visszatérve azt mondta: császár, most már elismerem, hogy császár..."

 

Fábián Kornélia, Dakó István, Fancsali Levente



 
WMP plug-in

Videotartalmaink lejátszásához szükséges a
Windows Media Player plug-in telepítése.

Firefox böngésző számára elérhető itt,
Google Chrome böngésző számára itt.

Valutaárfolyam - Román Nemzeti Bank
2019. január 21.
EUR   EUR   4.7081
HUF   HUF   1.4797
USD   USD   4.1377

PARTNEREK