Esélytelen próbálkozás a "nemzeti válogatott"?

2012.09.24., Duna Televízió, Közbeszéd

A három erdélyi magyar pártból álló Magyarok Szövetségét szorgalmazza a decemberi parlamenti választásokra Szász Jenő. A Magyar Polgári Párt elnöke szerint ez a legjobb megoldás arra, hogy az RMDSZ-szel nem szimpatizáló magyarok szavazatai is az egységes parlamenti képviseletet erősítsék. A javaslat a helyhatósági választások eredményéhez igazodva, minden 10 befutóból egy-egy mandátumot jelentene az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt, és 8 mandátumot az RMDSZ javára. De bármennyire is egyszerű képletnek tűnik, sok még a nyitott kérdés.
A részletekről Szász Jenőt, az MPP elnökét kérdeztük.



 

Horthy Miklósnak, Magyarország egykori kormányzójának
megszámlálhatatlanul sok komája lehetett, hiszen Magyarországon rengeteg
gyereket keresztelt meg. Azt viszont kevesen tudják, hogy a kicsi magyar
világban, 1940 és 44 között nagyon sok székely gyerek gyámságát is
vállalta. A ma 71-edik évükben járó emberek szívesen beszélnek életüknek
magyarságukat igazoló momentumáról.

 
WMP plug-in

Videotartalmaink lejátszásához szükséges a
Windows Media Player plug-in telepítése.

Firefox böngésző számára elérhető itt,
Google Chrome böngésző számára itt.

Valutaárfolyam - Román Nemzeti Bank
2018. január 17.
EUR   EUR   4.6573
HUF   HUF   1.5068
USD   USD   3.8067

PARTNEREK