Vörös darabontok a Székely Támadt várban

2011.06.27., Duna Televízió, Híradó

Vörös darabontok őrzik a Székely Támadt várat, közismertebb nevén a Csonka Várat Székelyudvarhelyen. A Báthoryak erdélyi uralkodása idején jellemző korhű öltözékben és fegyverzettel őrt álló katonák feladata ezúttal nem az ellenség távol tartása, hanem egy négyszáz éves őrségváltási ceremónia felidézése. A szervezők nem titkolt célja, hogy a rendszeres díszőrségváltás kiemelt turistacsalogató programja legyen a székelyföldi városnak.

Kádár Melinda, Szikszai Olivér, Fancsali Levente

 

Az első hivatalos díszőrségváltásra érkeznek a vörös darabontok  a néhai Székely Támadt vár udvarára. A darabont-jelölt diákokat heteken át választották ki a szerepre. Majd több hónap volt, mire elkészültek a  korhű ruhák. Ezután még fel is kellett készíteni a darabontokat a székelység és a vár történelméből. A díszőrségváltás idejére a katonák már rezzenéstelen arccal dacoltak a jégesővel, no meg a ceremóniára érkező turisták fel-felvillanó vakuival.

Az ötletgazdák szerint a díszőrségváltás megidézése jelenősen növelheti Székelyudvarhely turisztikai vonzerejét. A tervek szerint a kis katonák erdélyi fesztiválokon is őrt állnak majd, sőt turistacsoportok idegenvezetését is elvállalják.


 


 
WMP plug-in

Videotartalmaink lejátszásához szükséges a
Windows Media Player plug-in telepítése.

Firefox böngésző számára elérhető itt,
Google Chrome böngésző számára itt.

Valutaárfolyam - Román Nemzeti Bank
2018. január 16.
EUR   EUR   4.6599
HUF   HUF   1.5080
USD   USD   3.8182

PARTNEREK