A Duna Televízión 2009 novemberében elindított TÉRkép Ráadás - Székelyföldi Magazin műsor bepillantást nyújt a történelmi Székelyföld háromnegyed milliós lakosságának életébe. A havonta jelentkező magazin célja bemutatni, hogy a Székelyföldön van élet, az itt lakók tudnak együttműködni, hogy elindultak olyan folyamatok, amelyek a térség megerősödését szolgálják, hogy ezen a mintegy 13 ezer négyzetkilométernyi területen rengeteg értékkel találkozhat az idelátogató.

Székelyföldi Magazin - 2011. február 4.


Februári adásunkban körülnézünk a háromszéki panziókban és sípályákon, megmártózunk a jeges vízben, majd megkérdezzük, milyen szezonra számítanak idén a turisztikai szakemberek. Megtudjuk, hogyan született 80 évvel ezelőtt a csíki hoki, majd felkeressük a vidék legrégibb népdalainak őrzőjét. Azt is kinyomozzuk, volt-e köze a székelyeknek a kávéfőzés technikájának kialakításában, és végül farsangolunk, hiszen most az ideje a fergetes báloknak, mulatozásoknak, vidám lakomáknak. Tartsanak velünk.

 
WMP plug-in

Videotartalmaink lejátszásához szükséges a
Windows Media Player plug-in telepítése.

Firefox böngésző számára elérhető itt,
Google Chrome böngésző számára itt.

Valutaárfolyam - Román Nemzeti Bank
2018. január 16.
EUR   EUR   4.6599
HUF   HUF   1.5080
USD   USD   3.8182

PARTNEREK