Sellők a Dunán

Vasárnap a Duna közvetíti a Felvidék Szépe döntőjét. Az egyórás összeállításban a nézők nemcsak a Komáromi Jókai Színház rendezvényét követhetik, hanem a verseny kulisszatitkaiba is bepillanthatnak.

A Duna főműsoridőben közvetíti vasárnap a Felvidék Szépe gálaestjét. Akik az esti produkcióról lemaradnak, azok a Duna World-ön késő este követhetik a látványos programot.

A Komáromi Jókai Színházban március 22-én bemutatott rendezvény egy jól előkészített, összetett kezdeményezés méltó befejezése. Az elmúlt év végén meghirdetett verseny az egész Felvidéket megmozgatta, s mintegy százhúszan vállalták a megmérettetést. A döntőbe a zsűri 18 fiatal lányt válogatott be, és még két lány bekerült a döntőbe a verseny közösségi oldalán és a Szabad Újságban indított szimpátiaszavazás nyomán.

„Négy nehéz hónap áll mögöttünk, ez idő alatt készültünk fel a gálára – méltatja a döntőt Varga Péter, a Szabad Újság felvidéki lap tulajdonosa, a Felvidék Szépe ötletgazdája. – A szombat este felejthetetlen élményt nyújtott a versenyzőknek és a nézőknek egyaránt. Teltház, jó hangulat, izgalom jellemezte a kétórás bemutatkozást.”

Valóban, a jelenlévők fergeteges estnek lehettek részesei, miközben a versenyzők utcai-, koktél-, estélyi- és fürdőruhában mutatkoztak be. A tizenhat tagú zsűri a csilizpatasi Vasmera Katalint találta a legszebbnek; udvarhölgyeinek a muzslai Juhász Orsolyát és a nyárasdi Kamocsai Dórát választották. A műsorban neves művészek léptek fel: Kállay-Saunders András A Dal győztes számával, a Running-gal (Menekülés) emelte a show hangulatát.

„Már azt is megtiszteltetésnek éreztem, hogy részt vehettem az első felvidéki szépségversenyen – nyilatkozta a szépségkirálynő, a pozsonyi Comenius Egyetem harmadéves hallgatója a Térkép című műsorban. – Az életem biztosan megváltozik; a cím rangot, ugyanakkor felelősséget is jelent. A győzelemnek köszönhetően sok helyre hívnak. Szeretném méltó módon képviselni a felvidéki magyarságot mindenhol, szépségkirálynőként is.”

A Duna Televízió a gála legszebb pillanatai mellett az előválogatókról készített kisfilmekkel is kedveskedik a nézőknek, s a versenyzők bemutatkozó klipjeit is közkinccsé teszi.

Adás: 2014. március 30., vasárnap (Duna 19.35, Duna World 23.25)

Kreatív producer: Cseh Anetta

 

(sugárzási időpontok erdélyi idő szerint!)

 

 

 

 

Adás: 2013.augusztus 6., (Duna 16.30)


 
WMP plug-in

Videotartalmaink lejátszásához szükséges a
Windows Media Player plug-in telepítése.

Firefox böngésző számára elérhető itt,
Google Chrome böngésző számára itt.

Valutaárfolyam - Román Nemzeti Bank
2018. február 20.
EUR   EUR   4.6623
HUF   HUF   1.4946
USD   USD   3.7780

PARTNEREK